2
l
Valami volt a hó alatt,
ami megállt a sarjadásban,...
mert korán jött napsugarak
csaptak meg minket, mint az áram,
hökkenve engedett a hó,
s amit takart, az égre tárta,
pedig csak lassan oldható a fagy,
korántsem egy csapásra.
Nem volt egyéb a ragyogás,
mely pórusainkból kiserkedt,
mint elhibázott ráadás,
hisz előlegben érkezett meg,
sietős áldását a fény
áldatlanul ránk záporozta,
s kifeslett a szirmos remény,
mielőtt szárba szökkent volna.

Baranyi Ferenc
IDŐ ELŐTT
egy kisfiú szalad feléd a réten
gesztenyebarna kerekfejű loboncos

lenyugvó nyári nap lágy szellői
s szilaj öröm röptetik magasba
ölelésre tárt karjait

új élet friss sugarai ragyognak
huncut szemeiben víg harangjáték
szállongó gondtalan nevetése

de már ott égnek lelkében a majdani
szerelmek vad-bolond tüzei is
mintha örökre...

egy kisfiú szalad feléd a réten
halhatatlan

Vadász János
FOTOGRÁFIA
Az ember naivan mindig arra vágyik,
hogy a holnap majd messze űzi bánatát.
Hajnal- harmatra vetülő, kusza fények
árnyékában múlnak el a fáradt évek,
és oly ritkán halljuk a szeretet szavát.

Bús fátylat bontunk a meghitt ébredésből,
s míg karjába zár a hajléktalan magány,
remények mélyén lapuló Isten-hitünk
imáiban kegyes feloldozást kérünk –
csak ne remegjen úgy szívünkben a hiány!

Valamit mindig várunk, vagy elmulasztunk,
szüntelen keresve tévedésünk okát.
Hallgatjuk és siratjuk a hűvös csöndet,
szemünkben messzi mereng egy égi könnycsepp,
hogy egy sóhajjal csodákba emeljen át.

Arany Tóth Katalin
AZ EMBER…
Őszi idő volt. Olyan szép, napos őszi idő. Vasutas rokonainkhoz vittek el szüleim, öcsémmel, úgy egy hét időre vakációzni. Már nem tudom, hogy iskolai időben ez hogyan történhetett meg, csak arra emlékszem, hogy a háborút nem rég fejezték be. Örültünk ennek a váratlan vakációnak. Valószínű az lehetett az oka, hogy apám meg anyám a hosszantartó feszültségek miatt, amely a háborús időszakot jellemezték, ő maguk is egy kis kettesben eltöltendő csendre vágytak Én akkor tíz egynéhány éves lehettem. A rokonom, ahol a hetet töltöttük, már, mint Sanyi bácsi, vasutas volt, ment másnaponként huszonnégy órás szolgálatba, mert a vasút ezt megkövetelte. Háború ide, háború oda, a vonatok mindig mentek.
                                                                           tovább>>>
Kő-Szabó Imre
Két biztos rend
1933-2007


Vázámban szegfű haldokolt,
a kíváncsi, vaksi este
bekönyökölt az ablakon
szirmok hullását lesve.
Sötét fejével bólintott -
s az arany színű lámpa
felébredt és kitekintett
a szürkülő homályba
Hogy a szegfű végsőt lehelt
és lehullott minden szirma -
kertünkre ráborult az éj
s harmattal telesírta.


G. Ferenczy Hanna
VÁZÁMBAN
A házon még nem volt tető.
Szűk szobádon a betonmennyezet
fölé a téli csillagos ég feszült,

roppant tüzek, roppant hidegek.
A jancsikályha izzásig hevült,
a falon kigyöngyözött, lecsurgott a pára,

minket könnyezett, megejtette az ember magánya
s hogy végre öleltünk a dermedt kövek között.
Átjárta testünket a hő, a fagy.
Szerelem! Mint téli ég, oly távoli vagy.

Lehoczki Károly
Ócsa
Rezdül a fellegek csipkepalástja,
szél fut a suttogó fenyves alatt,
jéghideg, dermesztő, karcos szavára
borzong az őszidő, messze szalad.

Futtában eldobja óarany ingét,
átlép a hajlongó erdők fölött,
visszanéz tűnődve, rőt avart hint szét…
kérdeznéd, hol van?  Hát elköltözött.

Lépte nyomában csak zörrenő hangok,
tölgyesek búcsúzó sóhaja száll,
elhallgat búsan az erdei dalnok,
s gyengék sorában a rút fagy kaszál.

Reszketve ülnek a cinkék az ágon,
tollukat borzolva vad szél szalad,
s hintázva ringnak a hűs némaságon;
hópillék szállnak a kék ég alatt.

Lebbenő táncukat némán csodálja,
paplanra vágyik a fázós határ.
Hócsipke omlik a széljárta tájra,
mely rég a napfényről álmodna már.

Később, ha fagy suhan zúzmarát szórva,
lépte nyomán csak a szél zakatol,
s romboló tettére hűn válaszolva
reccsenve jajdul a jég valahol.

Barlangok, völgyzugok, szirthasadékok
szélcsendes oltalma rejteket ad,
mert, amíg hóleplét bontja az égbolt,   
ott kuporog a sok reszketeg vad.

Ám, ha a pirkadat fényrokolyája
csillan a jégcsapok kristályfalán,
rásüt a surranó szél fokosára,
ághegyek százain hintázva jár,

olvad a tomboló fagy birodalma,
könnyezve kullog a dölyfös nagyúr,
bújik az ébredő nőszirom sarja,
hirdetve: napfény a földön az úr.

Fellegek fodrain fényözönt hint szét,
táncol a fagyzugos erdők ölén,
eldobja cakkos, hócsipke-ingét
csipkebokor és a rezgő kökény,

majd, ha a fák alatt szökkenve lépdel,
fogynak a roskatag hószigetek,
s kékcinke röppen, hogy szép énekével
hirdesse: éled az új kikelet!
Menovics Éva
Jégvirág-fakadástól tavasz-ébredésig
éjszaka érett gyümölcsök
lógnak le az ágy fölötti polcról
a horgolt terítő piros rojtjai
az összes élőlény érdekében
törekszem épp a buddhaságra

okok és feltételek következtében
jön létre a horgolt terítő
felismerem a rojtok szenvedéseit
a feltételekhez kötött létezésben
épp törekszem a buddhaságra

ablakom a mészárosok útjára néz
régen errefelé terelték a barmot
mészáros nélkül nem keletkezik
barom sem baromfi
épp szeretnék a buddha előtt leborulni

éjszaka érett mészárosok keletkeznek
és piros rojtok a magas polcon
ok tett és horgolt terítő
mészárszékek gyümölcsei
fényeskednek ezen az éjjelen

szeretnék a buddha előtt leborulni


Debreczeny György
szeretnék leborulni
         - Na lányok, most aztán igazán valami fantasztikusat hoztam! -  robbant be az óra elején  frissen kapott orosz tanárnőnk, Flóra, akit egyben osztályfőnökünknek is  kineveztek. A veszett kamaszosztálynál is nehezebb dolga volt  a nyelvtanítással:az orosszal  éppen akkor nem lehetett igazán nagy sikere, az osztály többsége azt hallotta otthon, hogy a ruszki tankok taposták szét a főváros utcáit, ruszki katonák öltek halomra magyarokat, és a hatalmas ruszki államhatalom megint a nyakunkra tette a csizmáját. Hát hogyan is szerethették volna az orosz nyelvet azok a gyerekek, akik a nyelvnek pusztán beszélőit is ellenségnek tartották?   
                                                                            tovább>>>
Szepes Erika
Bélyeg
Megéreztem, hogy valaki van a szobában, odapillantok a sarokba és ... ott ül a kis fotelben, elterpeszkedve, mint egy óriás fehér pacni. Gyéren világítja a szobát a kapaszkodó félhold, inkább a ház mögötti havas táj reflexiója adja a fényt, mint a hold maga, de éppen eleget, hogy felismerjem hívatlan vendégemet.
Mindig ezt csinálja. Váratlanul, rendszerint az éj közepén jön, megy, rejtélyes módon... Abrakadabra... egyszer csak ott van, aztán meg nincs.. Már megszoktam.
- Mi az öcskös, nem tudsz aludni? – szólal meg, dörmögő baritonját lehalkítva.
Ki nem állhatom, ha öcsinek titulál. Egy nyolcvan éves vénember senkinek se öcsije, de ő csak nevetve a korkülönbségre hivatkozik. Persze, van benne valami.
- Nem tudok aludni, hát meditálok. – mondom.
- És miröl meditálsz?
- Az ember nem valamiről meditál. Éppen ellenkezőleg igyekszik semmire se gondolni kiüríteni az agyát minden felhalmozódott gondtól, gondolattól és külső benyomástól…
- És az nem fáj? – kuncog a szakállába.
                                                                           tovább>>>

Kaskötő István
A látogató
Ha érezném végét a hideg télnek,
s látnám, a fecskék is még visszatérnek,
kereplő gólyákat kémények felett
füstölgő, dübörgő gyárkémény helyett,
ha nyílna a rózsa, úgy, ahogy régen,
s pacsirta dalolna felhőtlen égen,
ha elolvadnának a hópihék,
egy percre szeretnék élni még...

Nem érzek hideget, bár kezem reszket,
nem tudom cipelni már a keresztet.
Rügyező fákat remélek, ostobán,
s itt áll a fészek, üresen, mostohán,
hol vagytok csöppjeim? Ó, madársereg,
a fészken jéghideg esőcsepp pereg,
s a pacsirta dala oly messze még!
Ám elfeledtem én élni rég...

Esik az eső, mély, szürke az égbolt,
ha valaha nyár volt, már nagyon rég volt...
Nyílik a virág, s bár nem hagy hidegen,
madarak dala nekem oly idegen!
Ismerős idegen. Halványan emlékszem,
de bennem a zivatar, s zajában elvészen...
Álomra térhettem volna rég,
korai haláltól félni még...

Ha nem lenne ködös a nap az égen,
s kereszt ha nem lenne a faluvégen,
szentjánosbogár ha szállna az éjben,
s királyfi élne még esti mesékben,
ha nem lenne....S ha lenne, az, ami nincsen,
mosollyal messziről ki felém intsen,
szemében lánggal, mely még most is ég,
talán szeretnék élni még....

Ha ifjúk lennének jövendő napjaim,
s nem folyna könnycsepp még életem lapjain,
ha délibáb izzana a messze tájon,
s az nem csak illúzió lenne, mi fájjon...
Ha tudna a hegedű helyettem sírni,
könnytelen lapokra ha kéz lenne írni,
csak egyetlen csillag ha égne még,
egy percre jó lenne élni még.

Gligorics Teru
Ha
Alattomosan kúszott rá szememre
az öregedés rozsdás  hályoga,
aztán az utcát olvasztotta egybe,
aztán eltűnt a régi fák sora.

Mikor a fényt csak emlékek idézték
a nap melege tájékoztatott.
A csillagok helyén az ég sötétkék
massza lett, dermedt, hideg és halott.

Persze az álom bármit visszahozhat,
varázsolni tud  az emlékezet.
Talán nem is az  fontos mit ragyogtat.
Mi lényeges volt minden elveszett.

Pár év után – az orvoslásnak hála-
pedig már titkos remény sem maradt
megtért a fény az éjbe bújt világba.
Világos lett az út a fák alatt.

S mint ki először nézhet szerteszét
s a perspektíva fegyelmét tanulja
s a vadvirágok százezer színét,
elmém a formákat tanulta újra.

2013

Kántor Zoltán
Vakság
homo viator virraszt a viseltes virradatban
éjsötét a kert földjében szavak csíráznak
hibbant helyesírási rendbe verődő névmások
idétlen igék időtlen főnevek
az ágakról bájital csepeg
tenor és szoprán főszerep
a világ okszerűségén fölülemelkedő valóság
jaj csak szerelmeset ne
kit érdekel a szférák instrumentális zenéje
olyan mint lovagját vesztett eposz
unalmas nem kell
a nő legyen az igazi celeb
nézzétek tisztára izolda
begyógyít minden sebet
őt mentsük meg
köd gomolyog a fasorban magas szószéket emel
madár misézik rajta bennünket figyel

Pethes Mária
tisztára izolda
Azok a tumultuózus pillanatok,
melyekre ráfeszülsz,
kivehetetlenek.
Csúcsponton, végponton, középtájon.
Eszelősen kiszámított kifejlés.
Zűrzavar-örvény, harapás kerülget verőeret,
nyelv gyorsítja a rángást, nedv fakad és pirosság,
fogytán a levegő, fölszakad a seb,
a meder, a hasíték betöltve, szakadófélben a hüllőfej,
rohan a megkorbácsolt élet, kiszabott
csatornáiban tülekedik végig.
az erőszak elvégeztetik.
Kimaradsz. A lencse, a figyelem, a görcs
zsákmányát esetlenül
ejti el, kikászálódik a bogból,
tovább hizlalja böjtjét.

Bárdos László
Voyeur
...kilométerekre váltott napok,
éjjelek: szétpereg rég körülöttem
s bennem, testem fáj: érzem még vagyok.

S hagyok: igényeim osztottam öttel:
alapvető alatti alapom.
Kalapom kong, akár csontozatom,
ha eső és vihar veri, vagy köddel

a bor s a por a széllel, mit fölkavart.
Felemelem arcom s tartom markom,
vagy fordítva? fázón húzom harcom
mindig ugyanúgy és mindig ugyanazt;

cseng csepp élet s félek; jóakaróm
több ma nem lesz, kész! Egy barátom maradt:
a hold – fehér fénye a takaróm...

Budapest, 2000. február 24.

2.

Eltelt majd egy hét, mire annyit javult az idő, hogy Berti a nap közepe táján ismét folytathatta a kerti munkákat. Kiásta a kerítés mellől a gyöngyvessző bokrokat, meg a trombitafolyondárt, és tisztes távolba a telekhatártól leültette őket. Míg az időjárás hátráltatta, bement a városba, és megérdeklődte a hivatnál, hány méter, hány centi most az a határ, ahova ő cserjét, fát ültethet a kerítése mentén.
Míg a városba járt, a főtéren összetalálkozott egy régi cimborájával, akivel a háború alatt együtt bujkáltak az utolsó, már kikerülhetetlen bevonulás elől. A barát sokkal öregebbnek tűnt a koránál, és Berti elégedetten nyugtázta, hogy ő maga még jobb állapotban van, mint a tőle fiatalabb barátja.
                                                                           tovább>>>
Fetykó Judit
Berti meg azok a dolgok
Sárközi László
Leghidegebb éj
Uram, én más napos akarok lenni,
adj nekem egy új reggelt. Egy seregnyi
okot felsorolnék neked szívesen,
mert tudod, az nem fair, hogy te szíveken
átlátsz, én meg hozzád hasonlítani
sem tudok. Ha a holnapot mértani
pontossággal megszerkeszthetném, na az
jó húzás lenne. De tán neked falaz
az idő, a szerencse, vagy a tudás.
Mindig, és mindenben megelőzöl. Más
okom nincs is tán a más naposságra,
kíváncsiságom nem hagy nyugodni, hátha
egyszer felnövök hozzád. Azt megnézném.
De te hő vagy, s én olvadok, mint jégkrém.

Dobrosi Andrea
Mindig más napos

Áldás, békesség!

Tisztelt egybegyűltek! Azért vagyunk most itt, hogy végső búcsút vegyünk Gábor testvérünktől, akit türelemmel viselt hosszú és eredménytelen élet után magához szólított az Úr. (Igazság szerint már korábban mennie kellett volna, de akkor épp nem ért rá.)
Mivel senkinek nem ártott, inkább mások ártottak neki, remélhetjük, hogy a kárpótlási törvény értelmében, gyorsított eljárásban, egyből a mennyországba került, és most ott áll az Úr színe előtt, a mennyei vizsgálóbizottság asztalánál. Középen az Atyaúristen, a jobbján Jézus, Mária és Szentjózsef, a baloldalon pedig, ugye, Marx, Engels és Lenin.
"Halljuk, mit tudsz mondani!'" - szólal meg biztosan az Úr, de hozzáteszi: "Csak a mentségeidet add elő, mert a tényeket az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal és a KGB jóvoltából már ismerjük."
                                                                           tovább>>>

Mándy Gábor
Önbúcsúztató
Borongós reggel
felkelni sem érdemes –
varjúkárogás

Fenn a Hold-hegyen
holt lelkek járnak táncot,
szürke szél süvít

Éj, kéményből füst-
gomoly – ártatlan lelkek
szállnak az égig

Hold sugarában
örökre már az maradsz:
Éj sötét bársonya

Cseresznyevirág
kelyhében verset találtam –
világ virága
Vihar Judit
Öt haiku
Talált egy könyvet a majom:
-  Tudós leszek! Kiolvasom!
A könyvből ki mit olvasott?
Fülbe hulló mak-mak-makot!

Szólt a tyúk: -  Add nekem, kérlek,
az ábécé mesterének!
Bölcs tudásom meg nem botol:
minden korban kot-kot-kotol!

Jött egy szerény, szürke szamár:
-  Könyv? Az nékem egyből kijár!
Nem dicsekszem, de ily ésszel
egy árva "iá!" sem vész el!

A disznó meg:  -  Több, mint dísz-ló,
az én rangom, mert Fődisznó!
Minden lapját bé is falom...
Disznóhonért disznólkodom!

Hullt szájából sok-sok röfje,
diszóólra, kerti tökre...
Fenn is hordta orrát érte
minden disznófelesége.

Maradt...a könyv néhány lapja.
Liba, kacsa csőrbekapta.
Libából jött ki "gá!" elől,
hátul meg...ami ott kidől.

Kacsa elment bulvározni.
Igazságnak "háp!"-ot dob, ni!
Ilyen szép gi-gák és hápok
szárnyasnépnek örök tápok.

No és ki e könyvet írta?
Boldog volt? Vagy vágyott sírra?
Találják ki az okosok:
fő-kosok és Fő-főkosok!


Lelkes Miklós
OLVASÓK
A nagyszülők sorsa és öröme, hogy az unokát hosszabb-rövidebb időre vendégül láthatják.
Misi még alig tudott beszélni, mikor megérkezett hozzánk. Csekély szókincsével és némi mutogatással már az első félórában tudtunkra adta a számára legfontosabb eseményeket.
A fejére csapott és jelentőségteljesen hozzáfűzte:
– Zsuzsika verte!
Belemarkolt a hajába:
– Zsuzsika húzta! Zsuzsika tépte!
Megrémültem.
– Csak nem bántotta valaki ezt a gyereket? Talán csak fantáziál, mesél… kitalálta az egészet.
                                                                          tovább>>>
Kamarás Klára
Piros, a kutya és a Zsuzsika-effektus
Minden gyűrött álmot,
úgy, ahogy van,
tennék eléd, Kedves -
de mert
Néked díszdobozban
járnak kivasalt, szép selyembrokátok,
hát várj.
Gyűrődöttségük illatát
érzed majd,
bárhogy is legyenek azok
testedre fonódva.


Pethő N. Gábor
Úgy, ahogy van
fehér hajamban gesztenye
tél hava nyári melegben
összecsődülő madarak
emlékeimben maradnak
szemelgetnek a fák között
sárga magok közt örökzöld
torony felé ha röppennek
madarak lesznek fellegek
Ricza István
Idült alkoholista dala
Virágszirmokat őriz az útszél,
esküvői fátylat hoz a szél.
Rozsdás gondjaimmal csak állok,
imáimban friss tavaszi élet, és
újra álmodni kívánok.

Végh Sándor
TAVASZ
Tavaszodott. Eltűntek a kertekből az utolsó makacs hófoltok is. Az egyre világosabb kék égen egymásba hömpölygő bárányfelhők váltották fel a hópelyhektől terhes, sötét borulást. És észak helyett délről fújt a langyos szellő. Bodor Péter kinézett az ablakon, megvakarta lisztes üstökét és halkan odaszólt asszonyának:
– Más években ilyenkor már a lemosó permetezéshez készülődtünk.
– Más években igen – bólintott az asszony. – Más években örültünk, hogy mehetünk végre a hegyre friss levegőt szívni, fákat nyesni, szőlőt metszeni. Most meg örülünk, hogy lyuk van a hátsó felünkön, meg hogy kiengedtek a kórházból.
– De végtére is kiengedtek, és ez a fontos – lépett közelebb az ablakhoz a férfi. – Itthon vagyok, van egy meggyfánk és jön a tavasz…
– Ha azzal folytatod, hogy azt is meg kell permetezni, nagyon megharagszom rád...
                                                                           tovább>>>
(Friedrich Seidenstücker képéhez)

a szénhordó karján az erek
mint a vastag bányakötelek
egy égi tetkós varrta rá
a hús fölé a bőr alá

a szénhordó bőre fekete
mint a szénbányák feneke
és nincs szappan mi lemossa
fekhet bármilyen habokba

a szénhordó szép frizurája
nem akad be a kosárba
rövidre vágja havonta
ez a jussa ahogy mondja

a szénhordó fess ad magára
bár ritkán fürdik sok az ára
egyetlen luxus arcszesze
a bánya hűs lehelete

a szénhordónak nincs szakálla
arca mint a bányatárna
ráncaiban a szén pora
az öregségnek vándora

a szénhordó foga fekete
ritkán éri csak fogkefe
öblögetni ott a vodka
vagy amit épp ad a kocsma

a szénhordó csupasz szőrtelen
szemölcstelen és szeplőtelen
lemarta róla a kabátot
a bánya mit még sose látott


Karaffa Gyula
A szénhordó
Nincs igazán se jövőm, se reményem,
nap nap után csak egy új nap oson.
Túl vagyok éppen elég eseményen,
s jó sokat álltam a villamoson.
Vár a csehó, megyek is le serényen.
Lökd ide gyorsan a sört, csaposom!
Már nekem egy finom úr se meséljen,
hatvanas éveimet taposom.

T. Ágoston László
Az egyetlen meggyfa
Béke van, és mégis
aknamezőn járunk,
       paplannal
        párnázott
    parázson ülünk.

Béke van, de bárhol
robbanhatna akna,
         parázsból
          bármikor
     lobbanhat ki tűz!

Aggaszt gyermekeink
bizonytalan sorsa,
         hurcoljuk
           őseink
        baklövéseit.

Beke van , és mégis
aknamezőn járunk,
        parázson
      ülünk, aknán 
        lépkedünk.


Péter Erika
AKNAMEZŐ
Albert Lőrincz Márton
madarak
Következő oldal>>>
.....
Hatvany Ferenc: A Hatvany kastély parkja.
Hatvany Ferenc: Virág a szobában.
J. Raff: Symphony No. 1. Elegie. Adagio.